2025. június 7., szombat

Eperkrémes leveles szelet. (cukorbetegeknek)

 


Hosszú hétvége lévén, és persze mert már nagyon vágytam egy krémes süteményre, és éppen finom, jó érett eper is van még bőven a kertben, ezt az egyszerű süteményt sütöttem. A készen megvásárolható leveles tésztának köszönhetően csakis a tésztalapok sütésével, és a krém elkészítésével kellett foglalkoznom. A leveles tészta ízlés szerint lehet pl. tönkölyös (cukorbetegeknek) édesítőt pedig ízlés szerint választhatunk. A ropogósra sült tészta, és a habos eperkrém pedig nagyon jól összeillenek.

 

  

Hozzávalók:

1 cs leveles tészta (pl. Tante Fanny tönkölyös leveles tészta)

25 dkg mascarpone

2 dl Hulala (v. habtejszín) 

40 dkg eper

3 db szegfűszeg

1/2 kk őrölt fahéj

2 kk vaníliaaroma 

5 ek eritrit

1/2 citrom reszelt héja

1 dl víz

1 ek gluténmentes étkezési keményítő + pici víz

  

   

Az epret alaposan mossuk meg, majd ízlés szerint daraboljuk fel.

Ezután adjuk hozzá a vizet, 2 ek eritritet, 1 kk vaníliaaromát, a szegfűszeget, a citromhéjat, és az őrölt fahéjat, majd főzzük pár percig. (ízlés szerint édesebbre is csinálhatjuk)

A keményítőt keverjük simára egy pici vízzel, majd öntsük a forrásban lévő eperhez, és kevergetve sűrítsük be. Ezután hűtsük ki mielőtt a krémhez kevernénk.

A leveles tésztát csomagoljuk ki, majd vágjuk fel 6 egyforma részre.

Ezután a szélétől kb. egy centiméterrel beljebb, egy kés hegyével vágjuk körbe úgy, hogy a tésztát ne vágjuk át egészen. 

Ezután villával böködjük meg a tészta közepét, hogy sütés közben ne nagyon emelkedjen meg. (ha nagyon megemelkedne a tészta, sütés után, az ujjunkkal kissé nyomkodjuk le) 

A mascarponéhoz adjuk  hozzá a maradék eritritet, a vaníliaaromát, majd keverjük alaposan össze.

Ezután adjunk hozzá pár evőkanállal az eperből, és szintén keverjük alaposan össze. (ízlés szerint adjunk hozzá epret, arra figyelve, nehogy túl lágy legyen a krém)

A Hulalát verjük fel kemény habbá, majd apránként, óvatosan hogy ne nagyon törjön, keverjük össze az epres mascarponekrémmel.

 


Tálalás előtt, a leveles tésztát töltsük meg az eperkrémmel, majd ízlés szerint kanalazzunk rá a maradék fűszeres eperből, és úgy kínáljuk. Csakis közvetlenül tálalás előtt kanalazzuk a krémet a tésztára, mert különben eláztatja, és nem lesz jó ropogós. 

 

2025. május 30., péntek

Tárkonyos fácánragu leves.

 


Nagyon ritkán jutok hozzá a fácánhúshoz, de nemrégiben olyan szerencse ért, hogy konyhakész állapotban kaptam pár darab szép példányt. Mivel a fácán húsából nagyon finom húslevest lehet főzni, így először az készült, most pedig ez a finom tárkonyos raguleves. A fácánhús puhára főtt a zöldséges lében, melyből a tárkonyt sem sajnáltam ki.... a citromlétől, és a tejföltől pedig kissé savanykás lett az íze. 

 


 

Hozzávalók:

1 db konyhakész fácán

2-3 db sárgarépa 

1 db zöldség

1/2 zeller

30 dkg zöldborsó

20 dkg csiperkegomba

1 db vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

1/2 citrom leve

só (ízlés szerint)

2 tk ételízesítő (ízlés szerint)

5 db egész feketebors

tárkony (ízlés szerint)

1 kk kurkuma (el is hagyható)

1/2 ek liszt

2 dl tejföl

3 ek étolaj (v. 1 ek zsír)

1,5 l víz

 

 

A fácánt daraboljuk fel, majd a húst mossuk meg. A zöldségeket pucoljuk meg, majd ízlés szerint daraboljuk fel. A vöröshagymát, és a fokhagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A gombát tisztítsuk meg, majd vékonyan szeleteljük fel. A zöldborsót ha fagyasztott engedjük fel, amennyiben friss, akkor fejtsük ki.

Egy fazékba melegítsük fel az olajat, adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és futtassuk meg.

Ezután adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, majd pár pillanat múlva a feldarabolt húst, és pároljuk fehéredésig.

Ezután adjuk hozzá a feldarabolt zöldségeket, és így pároljuk pár percig, majd szórjuk meg a liszttel, alaposan forgassuk össze, és öntsük fel a vízzel.

Ezután sózzuk, adjuk hozzá a fűszereket és az ételízesítőt, facsarjuk bele a citromlevet, majd főzzük félpuhára a húst. 

Amikor a hús már félpuhára főtt, adjuk hozzá először a gombát, majd az utolsó 10 percben a zöldborsót is.

A tejfölt keverjük simára egy kevés levessel, majd öntsük a forrásban lévő leveshez, és főzzük még pár percig. (Én egy szitán átszűrtem a tejfölös keveréket, hogy szép sima legyen a lé.)

Az elkészült levesbe ízlés szerint főzhetünk galuskát, de ettől el is tekinthetünk. Én főztem, mert így tartalmasabb a leves.

Tálaláskor szedjük tányérba a levest, ízlés szerint tegyünk bele a fácánhúsból, majd úgy kínáljuk.

 

2025. május 17., szombat

Japán sajttorta. (cukorbetegeknek)

 


Sajttortát már többfélét sütöttem, viszont ennek a tortának a cukros változata többször is szembe jött velem az interneten. Így gondoltam megsütöm édesítővel, és tönkölyliszttel, hogy cukorbetegként is megtudjam enni. A tortát gőzfürdőben kell sütni, de ez ne vegye el senki kedvét.... Sütés közben szépen megemelkedett, és végül egy nagyon könnyű, és finom tortát kóstolhattam. Csak úgy magában is finom volt, de azért az áfonyadzsem remekül illett hozzá. Természetesen cukorral és búza finom liszttel is megsüthetjük.

 


 

Hozzávalók 20 cm-es tortaformához:

25 dkg mascarpone

5 db tojás (nagy)

15 dkg xilit

1 vaníliarúd magja (v. 1 tk vaníliaaroma)

1 citrom reszelt héja

1 tk citromlé

1 dl tej

6 dkg vaj

8 dkg tönkölybúza finomliszt

 csipet só

2 dkg gluténmentes étkezési keményítő 


A tortaformát béleljük ki sütőpapírral úgy, hogy kb. 5 cm-rel magasabb legyen a tortaformánál, majd kívülről csomagoljuk be alaposan alufóliába, hogy sütés közben a víz ne tudjon a formába beszivárogni.

A tojásokat válasszuk szét, majd a fehérjét a fele mennyiségű xilittel (kb. 7 dkg) verjük fel kemény habbá, majd tegyük félre.

A vajhoz adjuk hozzá a tejet, melegítsük meg, hogy a vaj felolvadjon, majd hűtsük ki.

A mascarponét tegyük egy tálba, a mikróba pár pillanat alatt melegítsük fel, hogy krémes állaga legyen, majd hűtsük ki.

Ezután adjuk hozzá a vaníliát, kezdjük el keverni, és egyesével adjuk hozzá a tojások sárgáját, majd keverjük habosra.

Ezután állandó keverés mellett, adjuk hozzá a xilit felét (kb. 8 dkg) a reszelt citromhéjat, a citromlevet, és keverjük tovább.

 Ezután szintén állandó keverés mellett, adjuk hozzá a kihűlt vajas-tejes keveréket, és keverjük alaposan össze.

A lisztet keverjük össze a csipet sóval és a keményítővel, majd állandó keverés mellett kanalazzuk a mascarponés keverékhez.

Ezután a keményre felvert tojásfehérjehabot apránként, óvatosan keverjük a masszához, hogy a hab ne nagyon törjön.

Ezután egyenletesen öntsük bele a masszát a sütőpapírral kibélelt tortaformába.

Egy nagyobb tepsibe helyezzük bele a tortaformát, majd öntsük fel kb. a tepsi feléig forró vízzel mielőtt betennénk a sütőbe. 

A légkeveréses sütőt melegítsük elő 200 fokra, majd helyezzük be a forró vizes tepsit a tortaformával, és süssük 15 percig. 

Ezután vegyük le a hőfokot 140 fokra, és így süssük tovább a tortát légkeverésnél még 35 percig. (ha sütés közben nagyon barnulna a teteje, akkor alufóliával takarjuk le)

Amikor a torta megsült, kapcsoljuk ki a sütőt és hagyjuk bent csukott sütőajtónál még 20 percig, majd nyissuk ki a sütőajtót, hagyjuk úgy pár percig, majd vegyük ki a sütőből.

A sütőből kivéve hagyjuk a formában langyosra hűlni a tortát, majd csatoljuk le a tortakarikát, és úgy hűtsük ki teljesen.

 


 

Áfonyadzsem hozzávalói:

20 dkg áfonya (lehet fagyasztott is)

2 ek xilit

1 tk vaníliaaroma

3 db szegfűszeg

1 kk őrölt fahéj

1 darabka csillagánizs

1/2 citrom reszelt héja

1 dl víz

1-2 tk gluténmentes étkezési keményítő + pici víz

 

 Tegyük egy serpenyőbe az áfonyát, adjuk hozzá a xilitet és a fűszereket, öntsük fel a vízzel, és főzzük pár percig, arra figyelve hogy nehogy túlfőjön és az áfonya platty legyen.

A keményítőt keverjük simára egy pici vízzel, majd állandó keverés mellett öntsük az áfonyához, majd óvatosan kevergetve sűrítsük be.

Amikor már kellően besűrűsödött, vegyük le a tűzről, és hagyjuk kihűlni.

 


Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg a tortát porrá őrölt xilittel, szeleteljük fel, majd kanalazzuk rá az áfonyamártást és úgy kínáljuk.

 

2025. május 3., szombat

Sajtos-virslis tekercs.

 


A készen megvásárolható tészták közül az egyik kedvencem a leveles tészta, melyből készíthetünk pl. krémeshez lapokat, sós rudat, sós pitealap is lehet, de remek reggeli is készülhet belőle. Én most egy egyszerű sajtos-virslis tekercset sütöttem, melyet reggelire kínáltam. A tekercsek pikk-pakk elkészültek, majd irány a sütő..... 25 perc múlva pedig már a tányérunkon illatozott a frissen kisült, ropogós tésztás tekercs.




Hozzávalók 6 db tekercshez:

1 cs leveles tészta

6 db Kométa virsli

6 db szeletelt sajt

1 kisebb tojás a lekenéshez

szezámmag a szóráshoz




A leveles tésztát csomagoljuk ki, majd vágjuk fel hat kb. egyforma darabra.

Ezután mindegyik tésztára helyezzünk rá egy-egy szelet sajtot, majd egy-egy darab virslit.

Ezután az egyik szélét kenjük le felvert egész tojással.

Ezután kezdjük el feltekerni az üresen maradt résztől úgy, hogy a tojással lekent tészta kerüljön alulra, hogy a tészta összeragadjon.

Egy sütőpapírral bélelt tepsire, egymástól távolabb helyezzük rá a tekercseket, majd kenjük le a tojással, és ízlés szerint szórjuk meg szezámmaggal. (ízlés szerint pl. mákkal vagy napraforgómaggal is megszórhatjuk)

Helyezzük be forró (200 fokos) sütőbe, majd 25-30 perc alatt süssük szép aranybarnára. (Én légkeverésnél 180 fokon, 25 percig sütöttem.) 



A sütőből kivéve hagyjuk langyosra hűlni, majd úgy tálaljuk. Kínálhatunk mellé ízlés szerint mustárt, ketchup-ot, vagy éppen majonézt is.

A ropogósra sült tészta pedig nagyon finom a sajttal, és a sült virslivel.



2025. április 22., kedd

Sonkás-gombás tészta.

 


A tésztát mindig én magam gyúrom, majd megszárítva kerül dobozba, így mindig nagyobb mennyiség készül. Mivel kifogytam a szárított tésztából, így a mai nap a tésztagyúrásról szólt. Természetesen ilyenkor a frissen készült tésztával készül az ebéd is. Mivel volt itthon gomba, egy darab császárszalonna, és a húsvéti ünnepekről maradék gépsonka is, így ebédre egy finom, szaftos tésztát készítettem. Ízlés szerint pedig maradék sült hússal is elkészíthetjük......



Hozzávalók:

15 dkg metélt tészta

1 üveg Bonduelle csiperkegomba

15 dkg gépsonka

15 dkg császárszalonna

1 db vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

15 dkg mascarpone

3 ek tejföl

só (ízlés szerint)

őrölt színesbors (ízlés szerint)

3 ek étolaj 

10 dkg reszelt sajt a tálaláshoz
 



A gombát öntsük egy szűrőbe és csepegtessük le. A császárszalonnát, és a sonkát vékonyan csíkozzuk fel. A vöröshagymát, és a fokhagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. 

A tésztát főzzük ki enyhén sós vízbe, majd szűrjük, és csepegtessük le. 

A wokba (v. serpenyőbe) lévő étolajhoz adjuk hozzá a felcsíkozott szalonnát, majd süssük szép pirosra. Ezután szedjük ki a zsiradékból és tegyük félre.

A visszamaradt zsiradékhoz adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre, majd adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát is.

Pár pillanat múlva adjuk hozzá a lecsepegtetett gombát, majd a felcsíkozott sonkát, és süssük pár percig.

Ezután adjuk hozzá az előzőleg pirosra sütött szalonnát, a mascarponét és a tejfölt, keverjük alaposan össze, majd ízlés szerint sózzuk, és borsozzuk. 

Ezután kevergetve főzzük pár percig, majd keverjük hozzá az előzőleg kifőzött metélt tésztát. Közben kóstoljuk, és ha szükséges ízesítsünk utána.

Tálaláskor szedjük az elkészült meleg tésztát tányérra, majd ízlés szerint szórjuk meg reszelt sajttal hogy egy kicsit ráolvadjon, és úgy kínáljuk.


2025. április 18., péntek

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

 



Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok Minden Kedves Látogatónak, Bloggertársamnak, Ismerősömnek!
 
 

Legyen mindenkinek nagyon szép az ünnep! A lányoknak, asszonyoknak sok-sok locsolót, a fiúknak, férfiaknak pedig sok-sok piros tojást kívánok a locsolkodásért.



2025. április 16., szerda

Húsvéti receptajánló! Sósak, pogácsák, rágcsálni valók....

Húsvétkor a család férfi tagjai, és a locsolók talán a sós süteményeknek, pogácsáknak, és ropogtatni valóknak jobban örülnek majd, mint az édes, és krémes finomságoknak, így aztán kedvezzünk nekik is..... A kedvenc sós receptjeimet egy csokorba gyűjtöttem, ezzel is ötleteket adva a sütéshez. A receptek között vannak gluténmentes receptek, és cukorbetegeknek valók is. Az omlós, vajas tésztával  készülteket, már pár nappal az ünnep előtt megsüthetjük, majd letakarva, hűvös helyen tároljuk.... 

 

A receptek a képek alatt lévő linkre kattintva találhatók!

 

 


 

  Sajtos rúd

 


 

 Sajtkrémes roló

 


 

   Szakállas pogácsa

 


 

 Duplán sajtos rúd

 


 

  Leveles tésztás-baconös csavart

 


 

  Sajtos ropi

 


 

 Sütőporos füstölt sajtos pogácsa

 


 

  Gluténmentes sajtos rúd

 


 

  Túrós-snidlinges rúd

 


 

  Gluténmentes kréker

 


 

 Sajtos-sós keksz

 


 

  Mini croissant sajttal, baconnel

 


 

  Teljes kiőrlésű pogácsa (cukorbetegeknek)

 


 

  Sonkás-sajtos csiga

 


 

  Töpörtyűs pogácsa

 


 

 Teljes kiőrlésű sajtos rúd (cukorbetegeknek)

 


 

  Töpörtyűs pogácsa cukorbetegeknek

 


 

 Sajtos-zabkeksz (gluténmentes)

 


 

  Glutémentes sajtos csiga

 


 

 Medvehagymás keksz

 


 

 Gluténmentes savanyú káposztás pogácsa